HomeKapcsolat8 dolog, amit minden ember megtapasztal egy párkapcsolat során

8 dolog, amit minden ember megtapasztal egy párkapcsolat során

Köztudott, hogy mi emberek társas lények vagyunk, ezért a génjeinkbe bele van égve, hogy párra kell lelnünk mindegy mi történik, mert csak úgy élhetjük túl az életet. Nyilván fontos, hogy olyan társat találjunk magunknak, akinek az értékrendje is nagyban hasonlít a miénkhez, ugyanolyan szokásai vannak, mint nekünk, lehet vele beszélgetni, jóban-rosszban kitart mellettünk és még sorolhatnánk. Persze kezdetben minden olyan szép, minden olyan más, úgy érezzük semmi sem ronthatja el a boldogságunkat…legalábbis egy ideig. Sajnos akadnak olyan tevékenységek, amelyek akaratlanul is tönkre tudják tenni az idilli hangulatot és a romantikus estéket. Mai cikkünkben olyan dolgokat hoztunk el nektek, amiket szó szerint minden egyes ember megtapasztal egy párkapcsolat során.

1, Az aranykor.

Kezdetben a párok nem igazán tudnak úgy elaludni, hogy ne öleljék meg egymást. Természetesen ezt a pózt maximum 10 percig tudják tartani, mert utána minden testrészük elkezd fájni. Persze ilyenkor már mindenki megkeresi a számára legkényelmesebb pózt.

2, Patakokban folyik a víz.

A nyári forróságban is szívetekből egymást ölelve hunynátok le a szemeteket, de amint egy másodpercre összeér a testetek érzitek, hogy patakokban folyik rólatok a verejték és úgy egymáshoz tapadtok, mint a három hetes alsónadrág a falhoz.

3, Semmi sem jó.

Biztos ti is ismeritek a mondást, „Ha van kalap a fejeden az a baj, ha nincs akkor meg az.” Nos, ez pontosan így van egy pár életében is, mert van, amikor olyan közel akarod érezni amennyire csak lehet, ezt megunva pedig kívánod, hogy menjen el, de akkor meg túl távol van. Ez az a pont, amikor semmi se jó és az aranyközépút sincs meg.

4, Alvás.

A párok nem feltétlenül tudnak egyszerre elaludni, ilyenkor pedig a felek olyat tapasztalnak, amit eddig soha. A nők, amúgy is sokat fészkelődnek az ágyban, így olyan pózokban láthatja aludni kedvesét a férfi, amiről nem tudja elképzelni, hogy kényelmes lehet.

5, Álmok.

Statisztikai adatok alapján a nők többet álmodnak a férfiaknál, ennek tudatában akkor többet is beszélnek, hiszen egy ponton az álom olyan valóságos lesz, hogy fizikailag is megmutatkozik. Ez többnyire abban nyilvánul meg, hogy a nő elkiáltja magát.

6, Hajon fekvés.

Minden pár életében eljön az a pont, legalábbis ha a nőknek hosszú haja van, hogy a párja akaratlanul is ráfekszik és ilyenkor bizony felmegy bennük a pumpa. Tücsköt békát összehordanak, hogy nem tudnak szépen fésült hajkoronájukra vigyázni és nem törődnek azzal, hogy nekik fáj.

7, Hajszálak mindenütt.

Ha már a hajnál tartunk a férfiakat azzal lehet a legjobban kikergetni a világból, mikor mindenhol, de a szó szoros értelemben mindenhol a párjuk hajszálait találják. Például a fürdőszoba csempéin, a zuhanyzóban, a szennyesben, a kimosott ruhán, a fogkefén miután fésülködtek, na meg a kajában.

8, Egyedüllét.

A legtöbb pasi úgy gondolja, hogy sokkal nyugodtabb az élete, ha nincs mellette a párja, és ki tudja élvezni az egyedülléttel járó pozitív dolgokat. Csak mivel hozzászoktak ahhoz, hogy a kedvesük mindig velük van, ezért eleinte még jól megy a dolog, de utána már megbánják és értük könyörögnek.

Ismerős helyzetek?

Most Popular

Recent Comments