HomePeople7 tipp, ami egyszer a te életedet is megmentheti.

7 tipp, ami egyszer a te életedet is megmentheti.

A legtöbb ember halál nyugodtan éli életét, holott Földünk nagyon sok veszélyt rejthet magában. Ha azonban nem vagyunk tisztában azzal, hogy bizonyos szituációkat, hogy tudunk megoldani, vagy elkerülni, akkor komoly slamasztikában találhatjuk magunkat. Az életben sajnálatos módon bármikor előfordulhat egy autóbaleset, vagy tűz, ami súlyos károkat tud okozni, így nem árt ha tisztában vagyunk azzal, hogyan tudjuk ezt elkerülni vagy enyhíteni. A mai cikkünkben olyan tippeket hoztunk el nektek, amivel a fent említett illetve jó pár másik helyzetet is meg lehet úszni.

1, Pókcsípés

Sokszor hallottuk, hogy a pók hasznos állat, ám akkor már nem gondolják így, mikor egy olyan ízeltlábúval találkozunk, aki el tudja venni egy ember életét. Ha megcsíp egy pók azt nagyjából csak akkor lehet észrevenni, ha bevörösödik és elkezd viszketni. A tünetek a csípéstől számított 15 percen belül jelentkeznek, amivel illik orvoshoz, vagy a sürgősségire menni. Szakértők szerint a jegelés segíthet lelassítani a méreg felszívódását, így ameddig be nem érsz a kórházba folyamatosan jegeld azt. Próbáld megőrizni hidegvéred, még akkor is, ha úgy érzed nem vagy rá képes.

2, Zuhanó lift.

Sokan abban a hitben vannak, hogy egy zuhanó liftes balesetet csak úgy élünk túl, ha a becsapódás pillanatában felugrunk. Nos, nem igazán lehet megállapítani, hogy a lift pontosan mikor is fog becsapódni, és amúgy is az ugrás csak néhány kilométer/órát fog lassítani. Mások szerint ha behajlítjuk a térdeinket, és ebben  pózban állunk akkor túlélhető egy ilyen eset. Ez sem jó ötlet, mert a láb és a gerinc úgy törhet el mint egy faág. Ha túl akarsz élni egy ilyen esetet, akkor feküdj le a felvonó padlójára ugyanis a becsapódás szétterül majd az egész testeden. De az ilyen baleseteknek nagyon kevés az esélye a történelem során csak egyszer fordult elő, hogy emberrel együtt szakadt le egy lift.

3, Autóbaleset

A cikkben felsorolt balesetekből ennek van a legnagyobb esélye. Az első és legfontosabb, ami megmentheti az életed a biztonsági öv! Szakértők szerint a becsapódás pillanatában el kell lazulni, ami elég bugyután hangzik, mivel az ember ösztönből is összehúzza magát, viszont meg kell próbálni, mert ezzel sok sérülést és csonttörést el lehet kerülni. Nem árt, ha van a kocsiban olyan tárgy, amivel kiszabadíthatod magad, ha szükséges, például egy ablaktörő, illetve egy kés , hogy elvághasd a biztonsági övet. Ha nem tudod elkerülni az ütközést semmi esetre se ugorj ki a mozgó járműből, mert mások beléd mehetnek!!!

4, Süllyedő autó.

Ha elveszítjük az autó feletti irányítást és ezért egy tóban, folyóban kötünk ki, akkor nincs sok idő arra, hogy kimeneküljünk az autóból. Az ajtót nem tudjuk kinyitni a víz alatti nyomás miatt ezért ne ezzel próbálkozzunk először. Kezdetnek kapcsoljuk ki a biztonsági övet, majd kezdjük el letekerni az ablakot. Ezt amúgy csak addig lehet megtenni, ameddig a víz el nem lepi belül a kocsit, mert utána a nyomás miatt megint nem lehet megmozdítani. Az ablakot a fejtámla fém részével próbáld kiütni, amivel kiszabadulhatsz.

5, Fegyveres támadás.

Ha véletlenül egy fegyver rossz oldalán találjuk magunkat, akkor célszerű megőrözni a hidegvérünket és nyugodt hangon beszélni a támadóval. Nyilván ha le akart volna lőni, akkor azt a legelső pillanatban habozás nélkül megteszi, ám ezt legtöbb esetben csak fenyegetésre használják. Bármi történjék, mindig mondjuk hangosan, hogy mire készülünk, például “Kiveszem a pénztárcám a kabátomból, hogy odaadhassam”. Hősködni semmiféleképpen nem szabd!

6, Lakatlan sziget.

Ha egy hajó vagy repülő baleset következtében egy lakatlan szigeten lyukadunk ki az első és legfontosabb, hogy ne pánikoljunk. Mivel egyedül vagy a szigeten a baleset vagy sérülés lehetőségét jó messziről el kell kerülnöd, ugyanis senki sem fog segíteni rajtad. Minden körülötted lévő dolgot gyűjts össze, ég akkor is ha elsőre haszontalannak tűnik. Próbálj vizet találni, ugyanis anélkül nagyjából három napig tudod húzni. Amint ez megvan építs menedéket és gondolkozz, hogy a szigeten mit tudnál megenni.

7, Zuhanás

A történelem során egyetlen olyan eset volt, mikor valaki ejtőernyő nélkül zuhant több kilométert a föld felé és túlélte. Vannak módszerek, amivel a reményt tudod növelni. Elsőként vedd fel a megfelelő pozíciót: nézz arccal a földnek, a lábaidat-karjaidat tárd ki és hajlítsd be a térdeidet valamint a könyökeidet. Akkor van a legnagyobb esélyed túlélni egy ilyen zuhanást, ha megfelelő területet választasz ki a becsapódáshoz, például frissen lehullott havas területet vagy frissen szántott földet. A víz nem jó, mert ennél a sebességnél olyan, mintha betonba csapódnál.

Te tudtál ezekről?

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments