HomeInteresting7 hajléktalan, akiket csúnyán lebuktattak.

7 hajléktalan, akiket csúnyán lebuktattak.

Szerintem minden ember nevében kijelenthetem, hogy senki sem szeretné megtapasztalni a hajléktalansággal járó dolgokat, például az éhséget, szomjúságot és egyéb dolgokat, amik ezzel járnak. A hajléktalanok csak azon emberekre támaszkodhatnak, akik néhány forintot adnak nekik, hogy legyen mit enniük. A saját ruháikon és hátizsákjukon kívül ezen embereknek semmijük sincs az ég világon. Sajnos azonban egyesek megpróbálnak hasznot húzni mások jóindulatából és úgy tesznek, mintha ők is koldusok lennének. Mai cikkünkben úgy döntöttünk bemutatunk nektek 7 embert, akik visszaéltek minden jóhiszeműséggel, de csúnyán lebuktatták őket.

1, Micha Dominguez

Micha Dominguez egy nagyon különleges „hajléktalan” volt, ugyanis, minden egyes nap az utcán kéregetett a mellette elhaladó autósoktól, majd nap végén fogta magát elsétált az autójához és elhajtott vele. Két férfi buktatta le a nőt, akiről kiderült, hogy olyan állami támogatásokat vett fel, amire nem is volt jogosult. A róla készült felvételek felkerültek a világhálóra, melyek olyan gyorsan terjedtek, mint a futótűz. Másnap a rendőrök letartóztatták a nőt, de nem amiatt, mert kéregetett, hanem mert úgy gondolta, jó dolog vízzel teli palackokat dobálni az autók szélvédőjére.

2, Gary Thompson

Garyt az emberek csak a kentucky koldusként ismerik, amire bizony rá is szolgált. A férfi konkrétan egész Kentucky államot bejárta azzal a céllal, hogy jóhiszemű és naiv embereket húzzon le pénzzel. Nemcsak hajléktalannak, de még mozgássérültnek is tetteti magát, amihez egy kerekesszéket is beszerzett. Sőt, hogy még jobban alakítsa szerepét úgy is beszél, mintha mentálisan sérült lenne, annak ellenére, hogy amúgy egyetemi végzettsége van. Miután adómentesen több százezer dollárt keresett akkor bukott le, és a rendőrök letartóztatták és 14 hónapnyi börtönnel sújtották.

3, 5. sugárúti koldus

Az 5. sugárút a város leggazdagabb része, ahol a márkás boltok találhatók, úgymint Prada, Gucci és még sorolhatnánk. Az itt vásároló embereknek nem gond, ha néhány dolcsival megajándékozzák a hajléktalanokat, mert nem fogják megérezni. Egy ismeretlen hölgy ezen az útvonalon közlekedve próbált a gazdag emberektől koldulni, ám hamar lebuktatták őt. A nő előre dőlve, mankókon támaszkodva rázott egy üres papírpoharat, hogy az emberek abba dobják a pénzt. Az Inside Edition hírügynökség elkezdte követni a nőt, aki felszállt egy buszra, majd beszállt egy kisbuszba. Miután a kisbuszból is kiszállt, egy teljesen egészségesnek tűnő hölgy szállt ki, aki az összekoldult pénzt azonnal elköltötte.

4, A koldus csapat.

A Dél-kaliforniai, Santa Clarita és San Fernandő völgyben egy konkrét kolduscsapat hálózat él, akiknek konkrétan az a munkája, hogy koldul. Vannak olyan „koldusok”, akik a gyermekeikkel karöltve koldulnak az utcákon és olyan táblákat mutogatnak a jóhiszemű autósoknak, hogy 2-4 gyerekük van nincs pénzük élelemre, elvesztették a munkájukat…stb. Az embereknek ekkor ütött szemet az egész mikor a kezükben fogott táblák majdnem pontosan ugyanúgy néztek ki. Egy riporter kikérdezte az egyik nőt, aki azt mondta se telefonja se autója nincsen, ám egy idő után csapatosul beültek egy bérelt kocsiba.

5, Simon Wright

A 37 éves Simon már évek óta koldusként éli az életét. A férfi összesen 18 millió forintnyi összeget koldult össze, holott egy 111 millió forintot érő lakásban élt. Angliában létezik egy olyan törvény, miszerint embereket el lehet tiltani olyan dolgoktól, amivel antiszociális viselkedést produkálnak a társadalom előtt. Annak ellenére, hogy a férfiról kiderült hogy nem hajléktalan, még annak ellenére sem, hogy olyant táblával koldult, az emberek egy „anti-social behaviour order” petíciót indítottak ellene, amivel megtiltották neki, hogy kéregessen. Simon hamarosan megszegte a tiltást, és újra kolduláson kapták ám ekkor már letartóztatták. Mikor megkérdezték miért teszi ezt, azt mondta, hogy tartozása van és elvesztheti az ingatlanját, ha nem fizet.

6, A terhes koldus

Az emberek sokkal-sokkal adakozóbbak, ha látják, hogy az illető gyerekkel együtt, vagy terhesen koldul, mivel az a cél lebeg a szemük előtt, hogy ezzel segíthetnek egy ártatlan életen. Eme várandós koldus asszonyt újfent az Inside edition buktatta le, miután látták, hogy a nő beszáll egy Mercedes típusú személygépkocsiba és elhajt. A nő San Diegoban kéregetett egy kiskorú gyermekkel karöltve, amikor egy vásárló látta, hogy beszállnak a kocsiba. Később kiderült, ki volt az illető, aki kéregetett, ám addigra már megszületett a pici és ott volt vele egy férfi is, akivel később beültek egy luxusautóba, amit vélhetően csak nemrég vásároltak. Miután követték a kocsit egy olyan városnegyedbe mentek, ahol a lakások bérleti díja havi szinten kb. 720-730 ezer forint.

7, Steve

A világon a háborús veteránok nem kapnak elegendő mennyiségű támogatást még annak tudatában sem, hogy konkrétan az életüket kockáztatták a hazájukért. Pontosan ebből kifolyólag, amikor az emberek egy ilyen embert látnak meg az utcán koldulni, azonnal segíteni akarnak rajtuk. A Steve nevű „hajléktalan veterán” egy olyan táblát készített, amiben leírta, hogy 18 évet szolgált a tengerészetnél, a szakértőknek azonban sántított a történet. A férfinak egyébként az interneten volt egy alapítványa, mely a „go fund me” nevet viselte és ott ment a koldulás. A veteránok java része amúgy túl gyanúsnak tartotta az egészet, mivel a katonák túlságosan is büszkék ahhoz, hogy elárulják bárkinek is, hogy hol és mennyi ideig szolgáltak. Egy idő után Steve bezárta a boltot és eltűnt.

Te mit gondolsz?

Most Popular

Recent Comments