HomeInteresting5 hiba, amit az ember többsége minden nap elkövet, fürdés közben.

5 hiba, amit az ember többsége minden nap elkövet, fürdés közben.

Valószínűsítem, hogy szinte minden ember imád fürdeni, hol így, hol úgy. Vannak, akik a zuhanyzást részesítik előnyben, mások pedig a fürdőkádban történő fürdést preferálják, mert azt egybe lehet kötni, egy kis relaxálással. Annak ellenére, hogy sokan azt gondolják, jó módszerek alapján fürdenek, el kell mondanunk, hogy nem így van, mert nagyon sokan elkövetnek bizonyos hibákat, amik negatívan hatnak a test legnagyobb védőrétegére, a bőrre. A mai cikkünkben úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk nektek azt az 5 alapvető hibát, amit rengetegen, még te is elkövetsz minden egyes fürdés alkalmával. De nem kell aggódni, mert kínálunk egy optimálisabb alternatívát, ami pozitív hatást gyakorol a testre.

1, Túl hosszú ideig zuhanyzunk/fürdünk.

Sokan nem tudják, hogy a meleg víz szárítja a bőrt, ám nem ez az egyedüli dolog, amit nem jól csinálsz fürdés közben, ugyanis, ha túl sokáig fürdünk, zuhanyzunk, akkor szintén kiszáríthatjuk bőrünket és kiütések jelenhetnek meg rajta, valamint viszkethetnek is. Szakemberek szerint az optimális fürdési idő körülbelül 10 perc.

2, Túl sok tusfürdőt használunk.

Többen úgy gondolják, minél több tusfürdőt nyomnak a szivacsukra vagy csak a kezükbe annál tisztábbak lesznek, de ez nem így van. Ha túl sokat használunk a készítményből, akkor bőrünk kiszárad és érdessé válik. Ezen kívül sokan használnak antibakteriális készítményeket, ám ha nem orvos írta elő, akkor nem kell napi szinten használni.

3, Nedves szivacsok használata.

A nedves szivacsok, törülközők a baktériumok és kórokozók melegágyaként szolgálnak, sőt nagyobb esély van arra, hogy elszaporodnak rajta a penészspórák. Célszerű az efféle használati tárgyakat, legalább 4 hetente lecserélni és a szivacsok helyett inkább frottír kesztyűt, vagy törölközőt használni. Ha mindenképp a szivacsnál akarunk maradni, gondoskodjunk arról, hogy használat után olyan helyre tegyük, ahol lehetősége van kiszáradni.

4, Túl durván törölközünk.

Sokan úgy hisszük, ha gyorsan és erősen törölközünk, akkor sokkal előbb megszáradunk. Nos, ez így van de, sok kárt tudunk tenni a bőrünkben. Célszerű egy puha anyagú törölközőt használni, ami csak bizonyos mértékig szárítja meg a testünk védőrétegét, majd utána a kissé nedvesen maradt testrészeket testápolóval érdemes bekenni, így egészséges marad a bőr.

5, Túl meleg víz használata.

A forró víz nagyon kiszárítja a bőrt, amitől érdes lesz a felülete. Ez azért történik, mert lemossuk a bőrünk zsírrétegét, ami megakadályozza a kiszáradást. A meleg víz serkenti a véráramlást, ami gyakran erythemához, gyulladásokhoz és kiütések kialakulásához vezethet. Az optimális vízhőmérséklet fürdésnél a 35-40 ° C, mert ez sokkal egészségesebb a bőr számára.

Te mely hibákat szoktad elkövetni?

Most Popular

Recent Comments