HomeImage21 hihetetlen átalakulás, emberektől akik rá jöttek, hogy életmód váltásra van szükségük

21 hihetetlen átalakulás, emberektől akik rá jöttek, hogy életmód váltásra van szükségük

Az életmódunk és életünket csak mi alakíthatjuk. Rajtunk áll, hogy mit miért, és hogyan csinálunk. Ahogy szokták mondani mindenki a maga sorsának a kovácsa.Rajtad áll, hogy éled az életed. Ez a 21 ember is rájött, hogy élete rossz irányba tart és komoly változtatásokat eszközölt. Ennek köszönhetően ma már boldog kiegyensúlyozott emberként élik az életüket.

1.Több mint 45 kg súlyveszteséggel. 

2. 2 és fél év elteltével.

3.Az  egyetemi évek segítettek abban, hogy könnyen ismerkedjek. Elkezdem fogyózni, és barátkozni. 

4. 4 év elteltével.

5.Az első képen 19 és a másodikon 21 évesen. 

6.Egy depresszióból kilábalva elkezdtem fogyózni. Ma már jól vagyok, és jól érzem magam a bőrömben.  

7.Nem a testemmel volt bajom, hanem a hajammal. Ma már minden rendben.

8.Súlyos betegségből kigyógyulva. Bár ehhez hatalmas akaraterőre volt szükség, és kitartásra.  

9. 3 év különbséggel. Szinte hihetetlen. 

10.  3 év kellet ahhoz, hogy magabiztosan tudjak kilépni az utcára. Ma már nem vagyok szégyenlős. 

11. Sokáig próbáltam lefogyni nem nagy sikerrel. de egy profi orvos segített. Egyszerűen imádom az új énemet. 

12. Az életmód váltás következtében felhagytam a Cola-val és soha nem eszem McDonald’s ban. Szerintem az eredmény önmagáért beszél.  

13. Másfél év munkája. Most azért dolgozok, hogy így is maradjon. 

14. Rengeteg munka és kitartás eredménye. 

15. Két év telt el a két kép között. De olyan mintha az időt visszafele forgatták volna. 

16. 4 évbe telt mire megtaláltam önmagam. 

17. 20 hónap alatt váltam olyanná amilyen most vagyok. És most teljesen meg vagyok elégedve. 

18. Ebből váltam ezzé. Most sem tennék másként, ha újra el kellene indulni a változás útján. 

19. Keményen edzek a mai napig,  hogy többé ne legyek az aki voltam. 

20. Akár milyen hihetetlen ez a két srác ugyan az a személy.  Csak 5 év elteltével. 

21. Nem szerettem szürke egér lenni. Mindent elkövettem, hogy kitűnjek a sorból. Egyszer rá döbbentem, hogy nem attól leszek jó, hogy mindenki megbámul. Vissza állítottam külsőm az eredetire, és el kezdtem odafigyelni az életmódomra. Edzőterem, normális ételek. Ma már egy magabiztos nőt látnak.   

Most Popular

Recent Comments