HomeInteresting21 családi kép, ami igazolja, hogy a genetika egy rendkívül meghatározó tényező

21 családi kép, ami igazolja, hogy a genetika egy rendkívül meghatározó tényező

Tanulmányok szerint az első szülött gyermek inkább az édesapára, a második viszont az édesanyára hasonlít jobban. Sőt, mivel az édesapáknak dominánsabb génjei vannak, ezért nagy valószínűséggel a gyermek szeme színe is olyan lesz, mint apjáé. Ha előveszed a régi fotóalbumokat és összeteszed a szüleid, illetve a saját képeidet, akkor észreveszed, hogy melyikre is hasonlítasz jobban. Nyilván a tapasztalt emberek, gondolunk itt a nagyszülőkre, képesek már újszülöttként megmondani, hogy kire fogsz ütni. Persze nincs kőbe vésve, hogy ennek így is kell lenni, de az esetek nagy részére ez jellemző. Ha te is szeretsz nosztalgiázni, akkor nyugodtan nézd meg, hogy a családon belül kire hasonlítasz legjobban. A mostani posztunkban olyan emberek képeit hoztuk el, akik szó szerint le sem tagadhatnák egymást.

1, Ezen a képen anyát és lányait láthatjuk.

2, A családom olyan különleges, hogy nemcsak egy iker generáció van benne, hanem 3.

3, A bal oldali képen édesapám látható 1972-ben a jobb oldalin pedig én 2000-ben. Le sem tagadhatnánk egymást.

4, Ezen a fotón én vagyok a kislányommal. Azért vágtuk össze a gyerekkori képeinket, hogy lássuk mennyire hasonlítunk egymásra.

5, Ha hiszed, ha nem ők ikrek. Csak az édesanya olasz származású, az édesapa pedig ír.

6, Sikerül megállapítanod, hogy melyik az anya és melyik a lánya? Mintha megtalálták volna a fiatalság forrását.

7, A bal oldali képen a feleségem van a jobb oldalin pedig a közös fiúnk. Azt hiszem elég nagy köztük a hasonlóság.

8, A bal oldali fotón az édesapám látható 26 évesen, én pedig a jobb oldalin 36 évesen.

9, Amikor a gyerekek az édesanya szemét öröklik.

10, A húgommal összeszerkesztettük a képünket, mert sokak szerint úgy nézünk ki, mint az ikrek.

11, Nemrég találtam egy festményt a nagyszüleimről, és akkor vettem észre, hogy úgy nézek ki, mint a nagyapám.

12, Mintha az édesanyát látnánk kisgyerek változatban.

13, Anyukám régi fiókjában rábukkantam a bal oldali képre.Amikor odatettem az enyém mellé nem akartam hinni a szememnek. Mindig abban a hitben voltam, hogy apukámra ütöttem.

14, A bal oldali fotón az édesanyám engem tart a karjaiban, a jobb oldali képen pedig én tartom a kisfiamat.

15, 17 évesen találtam egy képet az édesapámról. Kiderült, hogy a kép készültekor ő is 17 volt. Asz hiszem egy kicsit hasonlítunk egymásra.

16, A bal oldali fotón John Lennon van a jobb oldalin pedig Julian Lennon. Félelmetes a hasonlóság köztük.

17, Cindy Crawfords, akinek kislánya úgy néz ki, mintha anyja kiköpte volna.

18, A bal oldali képen én vagyok a jobb oldalin a kisfiam. A két kép között 38 év különbség van.

19, A fenti képen édesapám, a lentin én vagyok. Mintha a klónja lennék.

20, A bal oldali fotón a férjem ásítozik 1978-ban a jobb oldalin a közös lányunk 2012-ben.

21, Anyukám a kép készültekor 18 éves volt én pedig 20. Ennek ellenére, tökéletes hasonmásai vagyunk egymásnak.

Te is ennyire hasonlítasz az őseidre?

Most Popular

Recent Comments