20 humoros hajkatasztrófa, amit a felhasználók megosztottak az interneten

Az emberek nagyon nehezen szánják rá magukat, hogy változtassanak magukon illetve az életükön. Ennek az az oka, hogy szeretnek kényelmesen élni, és ameddig valami el nem romlik, vagy a szervezetük meg nem betegszik addig nem is hajlandók még csak a kisujjukat sem mozdítani a javulásért. A legtöbben valamilyen drasztikus és kellemetlen nyomás hatására változtatnak meg valamit, például válás, szakítás, baleset, komoly betegségből való felépülés után. Egyesek azonban nem gondolják át kellőképpen a változás mértékét, ugyanis szó szerint fejest ugranak a butaságba. Jelen cikkünkben olyan embereket mutatunk be nektek, akik elképesztően rossz hajkoronát kaptak, választottak. Csak remélni merjük, hogy pusztán a rossz szakember választás és a rossz ítélőképesség áll a háttérben…

1, Úristen, vajon, hogy nézhet ki, mikor beszél?

2, Szegény, legalább nyírták volna le neki az egészet.

3, Egy fodrász, aki valósínűleg fül fétises, legalábbis erre lehet következtetni, ha ilyen szinten a középpontba tette.

4, Az élet egyesektől elvesz, másoknak viszont ad.

5, Nem is értjük, hogy valakinek ezek a frizurák, hogy tetszhetnek?!

6, Így néztem ki a 10. osztályos fotózáson. Akkor még nagyon lázadó voltam.

7, Egyszerűen nem találjuk azokat a szavakat, melyek tökéletesen meg tudnák fogalmazni, hogy mit is gondolunk…

8, Szerintetek is nagy a hasonlóság?

9, Nemcsak egyre világosabb a haja a feje közepéhez közeledve, de ritkább is.

10, Talán jobb lenne, ha nem is lenne haja…

11, Ezzel a hajkoronával tuti biztos, mindenki figyelmét felkelti, arról nem beszélve, ha elveszne akkor kilométerekről ki lehet szúrni.

12, Ennek a férfinak kihullott az összes haja, de úgy tűnik talált megoldást a problémára… mondjuk azt nem mondtuk, hogy jót is.

13, Amikor az átalakulás befejeződött, de el kell jutni a belvárosba.

14, Úgy tűnik annyira szereti a fagylaltot, shaket, hogy a hajából is azt csináltatott.

15, Nem elég, hogy a haja eszméletlen furán van megcsinálva, de még ijesztően is néz.

16, Istenem bár rájönne, hogy minőségi fodrászhoz kellene elmennie.

17, Szerintetek nem hasonlít egy kicsit Snoop Doggra? Biztos nagy fan lehet.

18, Vajon ezzel mi volt a célja? Vagy mi akar ez egyáltalán lenni?

19, Vajon mit mondtak az ismerősei, mikor ezt a haj”koronát” meglátták?

20, Vigyázz öcsi csöpög, folyik… ja nem az a hajad.

Ti levágattátok valaha ilyen furcsára a hajatokat?