HomeFunny20 furcsa törvény a nagyvilágból

20 furcsa törvény a nagyvilágból

Mióta világ a világ hoznak törvényeket a társadalmi rend normál működéséért. Törvények nélkül eléggé kiszolgáltatottak lennének az emberek. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi bűntett történhetne, ha ezek nem lennének. A törvények az évszázadok során rengeteget változtak, mivel a kor és a társadalmi változásokat is figyelembe kell venni, azonban vannak olyan országok, ahol ezeket a régi törvényeket meghagyták, annak ellenére, hogy már semmi értelme.

  • Az USA legkisebb államában, Wyomingban, tilos a nyulakat júniusban fotózni. Erre sajnos magyarázat nincs, egyszerűen el kell fogadni és kész.
  • Amerika másik államában, Connecticutban, egy érdekes törvényt hozta létre, miszerint nem mehetsz át a zebrán kézen állva. Nyilván ennek volt előzménye is, és ezért próbálták ezt lekorlátozni.
  • Ha Londonban jársz, akkor jobb ha tudod, hogy a Westminster-palotában és annak környékén tilos meghalni, mivel ezért büntetés jár. Ennek az az oka, hogy akik a területen hunynak el, azoknak állami temetés jár, de ez csak a királynak és királynőnek jár normál esetben. 3 esetről tudunk, de ők nem kaptak állami temetést.
  • Franciaországban teljesen legálisan házasodhatsz halott emberrel. Ennek az oka egy 1959-es gátszakadásra vezethető vissza, ami 420 ember életét követelte. Itt volt egy terhes asszony, aki a párját vesztette el, és annyira rossz lelkiállapotban volt, hogy az akkori elnök engedélyezte a házasságot, sőt törvénybe is foglalták. Ezt manapság is megteheti bárki, de alapos indok és bizonyíték szükséges ahhoz, hogy ez megtörténjen, valamint bizonyítani kell azt is, hogy a halál eset előtt már tervezve volt az esküvő.
  • Thailföldön jobb az embernek a lába elé nézni, hogy mire is lép. Ugyanis ott tilos pénzre lépni. Ennek nagyon egyszerű oka van: a pénzen a király arca látható, és ha rálépsz ezzel a királyt és a kultúrájukat gyalázod meg.
  • Németországban törvény korlátozza, hogy mikor játszhatsz hangszeren. Reggel 8 és 12 között, valamint délután 14 és 22 óra között lehet ezt megtenni. Ha nem így teszel, pénzbírság, de akár börtönbüntetés is járhat érte.
  • Tilos Svájcban aranyhalat tartani. 2008 óta tiltja a törvény, aminek ésszerű magyarázata van: mivel az aranyhalak társas lények, így nem igazán viselik jól a magányosságot, akkor sem, ha az akváriumot minden jóval telerakod neki.
  • Olaszországban letartóztatnak, ha férfi létedre szoknyát viselsz.
  • Izlandon bárki folytathat orvosi tevékenységet, függetlenül attól mennyire képzett, csak egy táblát kell kirakni, amin ez áll: ‘Scottulaejnir’, ami magyarra fordítva kuruzslót jelent, és már mehet is az üzlet.
  • Észak-Dakotában tilos percet és sört egyszerre felszolgálni.
  • Sterlingben (Colorado) a macskák csak akkor szaladgálhatnak szabadon, ha fel vannak szerelve hátsó lámpával. Ez a közlekedés miatt nagyon fontos, bár szerintünk az állatok kevésbé örülnek neki.
  • Franciaországban tilos egy disznót Napóleonnak nevezni, mert ez sértő az egykori császár számára.
  • Alabamában tilos bekötött szemmel kerékpározni. Biztos volt nyomós indok ennek a törvénynek a létrehozására is.
  • Floridában törvény tiltja, hogy este 6 után az utcán szellents.
  • Kínában, azok a szerzetesek, akik azt állítják, hogy újjászülettek, szükséges államtól a beleegyezést kérniük a reinkarnálódáshoz.
  • Japánban elfogadtak egy törvényt még 2008-ban, melyben a cégeknek és az önkormányzatoknak évi kétszer kell megvizsgálni a lakosok derékméretét (az elhízás miatt). A nők esetében ez maximum 90 cm lehet, férfiaknál 85 cm. Ha ennél több, kötelezően dietetikushoz kell fordulni és edzeni járni.
  • Torontóban tilos használni a tömegközlekedést, ha előtte fokhagymát ettünk. Ezt mi is támogatjuk.
  • Izraelben, ha valaki kerékpározni szeretne, csak úgy teheti meg, ha rendelkezik jogosítvánnyal.
  • Kanadában a törvény szerint, a rádiók reggel 6 és este 6 között csak olyan tartalmaz sugározhatnak, aminek 35% eredeti kanadai.
  • Szingapúrban tilos a köztereken rágózni. A törvényt még 1992 hozták létre, mivel úgy gondolták káros az emberi íny és a környezet számára.

Most Popular

Recent Comments