HomeInteresting18 ember, akit olyan meglepetés ért, amire álmában sem gondolt volna

18 ember, akit olyan meglepetés ért, amire álmában sem gondolt volna

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy világunk telis-tele van meglepetésekkel, hol aprókkal, hol pedig nagyobbakkal. A szürke hétköznapokon is könnyedén bukkanhatunk olyan dolgokra vagy találhatunk olyan érdekességeket, amikre egész egyszerűen nem lehet felkészülni.

Hiszen éppen ez benne a meglepetés. Az élet nem is fukarkodik ez ügyben, napról napra szolgál kisebb-nagyobb attrakciókkal, amiket mindannyian máshogy élünk meg, de egyetlen közös vonás mégis a felkészületlenségünk és a meglepetés ereje. Ezeknek a kiszámíthatatlan véletleneknek köszönhetően viszont, olyan élményekkel gazdagodunk, amiket soha nem felejtünk el. Na és persze, ha már a fejlett technológia világában élünk, akkor meg is örökítjük ezeket a pillanatokat. Éppen úgy, ahogy cikkünk hősei is tették.

Na, ki rejtőzik odabent?

Remélem az ütközést sikerült valahogy elkerülni.

Az autó tulajdonosa lehet, hogy aznap reggel a buszt vagy a gyaloglást választotta.

Mindig mondják, hogy a kutya a gazdájára hasonlít. Nos, azt hiszem, van benne valami.

Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy jó reggelt.

Jól alakul az idei termés.

Egy könyvtári könyvben lévő apró meglepetés.

Véletlen ugandai találkozó Forest Whitakerrel.

„Vaddinnyére bukkantam a sivatag közepén.”

„Azt hiszem, ma jó napom van.”

„Igaz gyöngyöt találtam a kagylómban, amit vacsorára rendeltem.”

Ezek itt nem kavicsok, hanem azoknak tűnő dél-afrikai növények.

„Anyajegy van a macskám szájpadlásán.”

Szakállas kutyus

Mi mindent lehet csinálni egy régi tévéből.

Valentin-napi szív alakú pizzának indult, de ez lett belőle.

A főtt tojásban még egy tojás. Kellemes reggeli meglepetés.

Ausztráliában semmit ne tegyél magad mellé a padra.

Most Popular

Recent Comments