HomePeople18 ember, aki megváltoztatta saját nemét és most boldogabb, mint valaha

18 ember, aki megváltoztatta saját nemét és most boldogabb, mint valaha

Mai világunkban már mindenkinek joga van ahhoz, hogy olyan neműként élje le az életét, amilyenként szeretné. Szóval, nem feltétlenül kell nőként vagy férfiként élnünk, ha abban a nemben, amiben világra jöttünk, nem érezzük jól magunkat. Természetesen ez nem megy az egyik pillanatról a másikra, egy nagyon hosszadalmas folyamatról van szó.

Arról nem is beszélve, hogy az eredményekben soha nem lehetünk teljesen biztosak. Ezek az operációk korántsem egyszerűek, hiszen az orvosoknak gyakorlatilag tetőtől talpig át kell alakítani azt a személyt, aki meghozza a döntést, már nem akar többé saját nemében létezni, inkább az ellenkező nemet választja.

Vannak emberek, akik mit sem törődve mások véleményével, csak arra összpontosítanak, hogy valóban boldogok legyenek, ennek érdekében pedig, mindent hajlandók elkövetni. Ezek az önmagukat felvállaló, mindenre elszánt és bátor emberek olyan drámai változtatásokon mentek keresztül, amit néhányan el sem tudunk képzelni. Döntésüket nem bánták meg és csak előre tekintenek, soha nem néznek vissza, hiszen számukra most kezdődik az igazi élet, amit mindig is élni szerettek volna.

Cikkünkben néhány hírességről is lehull a lepel.

„Két évvel a hormonkezelés után. Végre igazán szabadnak érzem magam.”

Balian Buschbaum

Yvonne Buschbaum, német olimpiai bajnok rúdugró 2007-ben úgy döntött, visszavonul a versenysporttól, ugyanis nemet változtat. A sportolónő azt mondta, pontosan tudta, sőt, már gyerekkorában érezte, hogy rossz testbe született és eljött az ideje, hogy változtasson ezen.

„21 hónapos hormonpótló kezelés után.”

„25 hónap ösztrogéneken.”

„Kris vagyok és harminc éves. Soha nem éreztem magam ilyen boldognak, mint most.”

Chaz Bono

Sonny Bono és Cher fia, aki kislányként született, de 2008-ban határozott fizikai átalakulása mellett és az Így lettem Chaz című dokumentumfilmben meg is osztotta történetét a nagyközönséggel.

„11 hónapnyi hormonpótló kezelés után már a célegyenesben vagyok.”

„Férfiből nő – Nyolc hónap után egy átmeneti fotó.”

„30 éves vagyok, ez a kép pedig 18 hónapnyi hormonkezelésen vagyok túl.”

Lucas Silveira

A kanadai rockzenész kislányként látta meg a napvilágot, 2010-ben pedig ő lett a Legdögösebb Kanadai Férfi-díj boldog tulajdonosa.

„Hosszú utat tettem meg. Az első fotó még 2014-ben készült rólam, a második pedig négy évvel később.”

„Én 16 hónappal ezelőtt és most.”

„Az átalakulásom az életemet mentette meg. 18 éves koromban és 21 évesen.”

„Két évvel ezelőtt még férfi voltam és íme egy mai fotó is rólam.”

Katastrophe

Rocco Kayiatos, művésznevén Katastrophe egy amerikai rapper és producer. Ma már nemcsak énekesnként, hanem színészként és modellként is dolgozik.

Jamie Wilson

18 évig élt nőként a húsz éves country zenész. Jamie két év hormonterápián esett át, így ma már férfiként élheti életét, amiben neves férfimodellként tevékenykedik.

Thomas Beatie

Thomas nemcsak arról lett híres, hogy eredetileg női testben élt, hanem a világon a legelső várandós férfi. Feleségének ugyanis nem sikerült teherbe esnie, ezért ő megtartotta női szerveit, azóta pedig három gyermeknek adott életet. Beatie jelenleg író.

„Két évvel ezelőtt még férfi testben éltem.”

Most Popular

Recent Comments