HomeInteresting17 borzasztó mondat, amit a gyerekek mondtak szüleiknek

17 borzasztó mondat, amit a gyerekek mondtak szüleiknek

A gyermeki ártatlanság a legtisztább dolog a világon, ezért nehéz elhinni, hogy vannak gyerekek, akik borzalmas és elborzasztó mondatokat, dolgokat tudnak mondani szüleiknek. Persze most ne úgy értsétek, hogy megbántják őket, és tücsköt-békát összehordanak, csak, hogy fájdalmat okozzanak nekik… hanem mi olyan hátborzongató szavakra, mondatokra gondolunk, amitől valóban feláll a szőr az ember hátán. Nyilván egyetlen szülő sem szeretne olyat megtapasztalni, hogy valaki másnak állítják be magukat a saját gyermekik, vagy megjósolnak bizonyos dolgokat, amik valóban be is következnek, vagy nem látható személyekkel beszélgetnek és még sorolhatnánk. Ennek a jelenségnek valószínű az az oka, hogy a gyerekek úgynevezett harmadik szeme még nyitva van, és olykor paranormális jelenségekről számolnak be, amik őket nem ijesztik meg, ellenben szüleiket nagyon is. A mostani posztunkban összegyűjtöttünk néhány ilyen para mondatot, amit a csibész lurkók ejtettek ki a szájukon.

1, A gyerekem nem tudott elaludni, mert félt, hogy valami kijön az ágya alól. Amikor mondtam neki, hogy nincs senki és semmi az ágya alatt azt felelte. Igen, mert már mögötted van. Még mindig nem sikerült teljesen elengednem a témát, és a mai napig lúdbőrös leszek tőle, ha csak rágondolok.

2, A kisfiammal egyszer elmentünk a közeli temetőbe. Amikor az egyik sírhoz értünk azt mondta: „Itt fekszik a bátyám!”. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy neki soha nem volt bátyja, mire azt felelte „Tudom anyu, az korábban volt, mikor egy másik néni volt az anyukám.”

3, Amikor felvittem a szobájába a két éves kisfiam akkor azt mondta: „Viszlát”. Mondtam neki, hogy lefekvéskor, azt kell mondani, hogy jó éjt. Erre azt felelte, hogy tudja, viszont ez itt most a búcsú pillanata. Annyira rám hozta a frászt, hogy többször megnéztem éjszaka, hogy megvan-e még és lélegzik-e.

4, Az unokatestvérem 2-3 éves korában odament az anyukájához, megölelte azt mondta neki: „Kisbaba beteg.” Akkor még senki sem tudta, hogy várandós, de pár napra rá elvetélt.

5, Amikor a párommal együtt elvittük megfürdetni a kislányunkat, akkor elmondtuk neki, hogy fontos odalent is tisztálkodni. Ezután rezzenéstelen arccal és komoly hangon így felelt: „Oda bizony senki sem nyúl! Egyszer már megpróbálták a gonosz emberek. Berúgták az ajtót és odajöttek, de én visszavágtam. Igaz a mennybe kerültem, de most itt vagyok veletek”. Hozzátenném ezt úgy mondta, mintha valami kis semmiség lenne.

6, Egyik nap el kellett mennem egy orvosi vizsgálatra, addig az édesanyámra hagytam a kislányom. Egyik pillanatról a másikra felkiált: „Ó ne, mami. Anyu nem fog hazajönni. Nagyon csúnya balesete volt és nem tud értem jönni.” Megjegyezném tényleg volt egy balesetem, ahol majdnem ottmaradtam, mikor a lányom ezeket mondta, csak akkor még senki sem szólt a családnak erről.

7, Amikor a három éves kislányom a nemrég született kistesója mellett állt, a legkomolyabb hangon azt mondta: „Apa, ő egy szörny és el kell ásnunk.” Először köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől.

8, Egyik nap odasétál hozzám a kisfiam és megkérdezi: „Mikor leszek 23 éves?” Erre azt feleltem, hogy majd 18 év múlva. Azt hittem ezzel le is tudtuk a témát, mikor rávágja, hogy „Remélem most nem megyek a mennybe, mint legutóbb, mikor 23 éves voltam.”

9, A dédnagymamánk két hónappal a húgom, Hailey születése előtt távozott az élők közül. Amikor egyik nap felkelt, azt mondta, hogy ma van a 95. születésnapja. Próbáltuk elmagyarázni neki, hogy ez lehetetlen, de ő vad zokogásban tört ki, majd azt mondta: „Engem Irene-nek hívnak (mit ad isten a dédnagymamámat is) és nem Haileynek. Egy teljes napig tartott ez az állapot és másnapra nem emlékezett semmire.

10, A gyerekem egyik este lefekvésnél elkezdett sírni. Mikor megkérdeztem mi a baj, azt mondta, hogy: „Rossz ember”. Meglepetten kérdezek vissza: „Milyen rossz ember?” Ezután a szobája legsötétebb sarkába mutat. Mikor odanéztem, az ott álló könyvespolcról leesett a lámpa. Aznap éjjel átvittem magunkhoz és velünk aludt.

11, Amikor a lányom 5 éves volt, azt mondta nekem, hogy „Te vagy a legjobb anyukám.” Próbáltam elmagyarázni neki, hogy neki csak egyetlen anyukája van, én, de ő erre azt felelte: „Nem, nem Te már a harmadik vagy, viszont a legjobb.”

12, A 7 éves fiammal kirándultunk az erdőben, amikor megszólalt: „A fák áldozatot követelnek.”

13, Az édesanyám felment az emeletre, hogy egy picit lefeküdjön pihenni. A középső fiam, eközben megkérdezte: „Örülök-e annak, hogy a nagyi hamarosan találkozik Jézussal…?”

14, A lányom 2 éves volt, mikor egyik nap az asztal alatt találtam rá a férjem egyik régi gyerekkori könyvével a kezében. Úgy lapozgatott, mintha olvasna. Amikor megkérdeztem, mit csinál, azt mondta: „olvasgatok a nagymamával”. A férjem édesanyja két évvel a lányom születése előtt halt meg. A könyv pedig az övé volt.

14, A lányom 2 éves volt, mikor egyik nap az asztal alatt találtam rá a férjem egyik régi gyerekkori könyvével a kezében. Úgy lapozgatott, mintha olvasna. Amikor megkérdeztem, mit csinál, azt mondta: „olvasgatok a nagymamával”. A férjem édesanyja két évvel a lányom születése előtt halt meg. A könyv pedig az övé volt.

15, A kétéves gyerekemmel éppen a házunk melletti temető előtt sétáltunk. Egyszer csak azt mondta: „Anya, ki az a piros kabátos férfi a kőház mellett?” Majd a mauzóleumra mutatott. Senki nem volt a temetőben! „Nekem integet” – mondta, majd visszaintegetett, és hozzátette: „Idejön beszélgetni!”

16, Egy alkalommal az unokatestvéremre vigyáztam, aki beakarta fonni a hajamat. Leültünk a tükör elé és láttam, hogy egész idő alatt nézett valamit a hátam mögött. Pedig nem volt ott semmi. 10 perc után megállt a keze és csak bámult és megkérdeztem, mit néz annyira, mire azt felelte: „A magas férfi mögöttünk azt mondja, szeretne veled játszani.

17, Késő volt már ezért gondoltam elmegyek végre lefeküdni. Mikor elindultam a konyhából a vízforraló magától bekapcsolt. A fiam a következő reggel azt mondta: „Bocsi anyu. Alfie néha kicsit rossz, de általában figyel arra, hogy mindenki aludjon mikor ő kimerészkedik játszani.”

18, Amikor már mindennel kész voltunk, hogy másik városba költözünk, a lányom nagyon szomorú volt. Azt mondta, hiányozni fog neki mindenki, de leginkább George. „George? Ő egy új barátod az iskolából?” Mire azt válaszolta: „Nem. Ő az az ember, aki kimászik az ágy alól éjjel.”

Most Popular

Recent Comments