HomeInteresting16 tévhit, aminek még napjainkban is képesek vagyunk bedőlni

16 tévhit, aminek még napjainkban is képesek vagyunk bedőlni

Napjainkban már nem okoz gondot, hogy új információkkal gazdagodjunk, ráadásul pillanatok alatt. Nem kell az újságoshoz vagy éppen a könyvesboltba rohannunk és nagy összegeket elköltenünk azért, hogy valami újat tudjunk meg. Az internetnek és a közösségi médiának köszönhetően izgalmas felfedezéseket tehetünk, ám nem feltétlenül egyszerű különbséget tennünk a valóság és a mítoszok, kitalációk között.

Ennek következtében esünk áldozatul a Mandela-effektusnak, ami azt jelenti, hogy emberek tömegei hisznek hamis, meg nem történt eseményekben. Életünk során számtalan tévhittel találkozunk, aminek bizony hajlamosak vagyunk hinni. Cikkünkben ezekből osztunk veled néhányat és tesszük a helyére a dolgokat.

A bal agyféltekénk a logikáért, a jobb pedig az érzelmekért felelős.

Az igazság az, hogy egyik féltekénk sem rendelkezik elkülöníthető képességgel, ugyanis mindkét féltekének együtt kell működnie minden gondolatunk és érzelmünk létrejöttéhez. Dr. Michael Gazzaniga végzett egy kísérletet, amelyben az alanyok két kártyát néztek meg. A bal szemükkel egy olyan kártyát néztek, amire az volt írva, hogy piros, a jobb szemükkel pedig egy olyan kártyát, amire az volt írva, hogy banán. Ezt követően a bal kezükkel kellett lerajzolniuk, amit láttak. A kísérletben a legtöbben banánt rajzoltak, amire az volt a magyarázatuk, hogy ezt volt a legkönnyebb lerajzolni bal kézzel. Ebből ered, hogy a bal agyfélteke a logikus gondolkodásért felelős.

Az alkohol elpusztítja az agysejteket.

Még egy alkoholista ember agysejtjei sem halnak el, pusztán súlyosan sérülnek.

Egy alma volt a tiltott gyümölcs.

A Biblia egyáltalán nem említi az almát, mint tiltott gyümölcsöt, sőt, még csak utalást sem tesz erre.

A vizet nem szabad újraforralni, ugyanis lehűlt vízben kicsapódó anyagok rákot okoznak.

A deutérium megnő az újraforralt vízben, de ennek nincs nagy jelentősége. Valójában csak kevesebb kalciumsó marad a vízben.

Az alvó ember minden kérdésre az igazat válaszolja.

Az alvó ember csakis az alvás bizonyos fázisaiban képes válaszolni a feltett kérdésekre, ám ezek a válaszok nem az igazsághoz, hanem álmaihoz kapcsolódnak.

Tüsszentéskor minden szervünk leáll.

Mindez a középkori emberek agyszüleménye, ugyanis úgy vélték, hogy a tüsszentés halálos lehet. Ennek oka pedig a nagy mennyiségű kifújt levegő. Tüsszentéskor megnő az intrathoracalis nyomás, így a szívfrekvencia megváltozik, de ennél több nem történik, szerveink pedig pláne nem állnak le.

A vörös hajú nők csalják meg legtöbbször a párjukat.

Ebben a kérdésben is az ókorig kell visszanyúlnunk, mivel akkoriban a vörös hajú embereket a gonosz erők hírnökeinek tartották. Ennek oka az volt, hogy képtelenek voltak magyarázatot találni hajszínükre.

A házasságtörésért két év börtön jár Dél-Koreában.

Dél-Koreában valóban létezett egy ilyen törvény, 1953 és 2015 között. Öt évvel ezelőtt azonban eltörölték, mivel sértette az emberek magánélethez kapcsolódó jogait.

Az Antarktiszon tilos helikopterrel közlekedni, mert a pingvinek felnézek rá és ennek következtében eldőlnek.

Az Antarktiszon nincs a helikopterekkel kapcsolatos tilalom, sőt, az az egyetlen eszköz, amivel ott közlekedni lehet, de ez is az időjárási viszonyok függvénye.

Az emberi agy az evolúció során a háromszorosára nőtt.

Ez a tévhit nemhogy nem igaz, hanem éppen az ellenkezője a valóság. A neandervölgyi emberek agya mintegy tizenöt százalékkal volt nagyobb a miénknél.

Az angol Big Ben óratornyot börtönként használták 1504-ben.

Először is a Big Ben 1859-ben épült, vagyis több, mint 300 évvel azután, hogy börtönként használhatták volna. Másodszor pedig egy torony, hanem a Westminster-palota harangja.

A Vénusz bolygó az óramutató járásával ellentétes irányban forog a Nap körül.

Ebben az esetben is az állítás ellenkezője igaz, mivel a Vénusz igenis az óramutató járásával megegyező irányban forog. Ez különbözteti meg a Vénuszt a Naprendszer többi bolygójától.

A lenyelt rágógumi csak hét év után távozik a szervezetből.

Az igazság az, hogy csak a szülők ijesztgetik ezzel a gyerekeket, mert nem szeretnék, ha a kicsik lenyelnék a rágót. A gyomrunknak ugyanis nem okoz gondot a rágó, így maximum három napon belül elhagyja szervezetünket.

A borotválás vastagítja a szőrszálakat és meggyorsítja azok növekedését.

Csakis a szemünk játszik velünk, ugyanis borotválkozás után a szőrszálak tompábbak, ezért tűnnek jobban láthatónak és vastagabbnak. A szőrnövekedésért viszont a gének és a hormonok felelősek, mi magunk nem befolyásolhatjuk a folyamatot.

A haj gyorsabban nő, ha vágatunk vagy vágunk a végéből.

Attól, hogy vágsz a hajvégedből nem fog gyorsabban nőni a hajad. Hajunk a hosszúságtól függetlenül egyformán növekszik és génjeink felelősek érte. A hajvágás csak frizuránk ápoltságában játszik fontos szerepet, de a növekedésben semmiképpen sem.

Most Popular

Recent Comments