A színek nagyon fontosak az életünkben, sok esetben pedig hatnak a tudatalattinkra, amiket a reklám szakemberek is nagyon jól ismernek, pont ezért van az, hogy bizonyos termékeknek miért meghatározóak a színei, és hogyan hatnak a lelkiállapotunkra. Egy jól eltalált szín sokszor vásárlásra ösztönöz, de van, hogy akár agresszívvá is válhatunk tőle. De melyek is ezek a színek, és hogyan hatnak ránk.
- Érdekes tény, de régen a fiúk hordtak rózsaszínt, míg a lányok kéket. Ma már ha ez lenne, kicsit furcsán néznénk az anyukára, de ez az 1940-es évekig teljesen megszokott volt.

- A rózsaszín szín alapvetően megnyugtat, bár elsőre furának tűnhet, de sok börtönben a cellákat rózsaszínre festik pont azért, hogy csökkentsék a foglyok agresszivitását.

- A sárga szín nagyon zavarja és irritálja a szemet. Alapvetően a napfénnyel és a boldogsággal azonosítjuk, de hosszabb távon nagyon zavarja a szemet. A Ryanair légitársaság fapados járatain sokáig sárga színeket használtak a légutastérben, de az utasok nagy örömére ezeket hamar lecserélték.
- A vörös szín nem fokozza az étvágyat. Bár némelyik gyorsétterem használja ezt a színt, de a közhiedelemmel ellentétben nem késztet több evésre. Alapvetően pont, hogy kevesebbet eszünk tőle, mivel tudat alatt egy képzeletbeli stoptáblaként működik.
- A vörös szín használata nemcsak az étkezési szokásainkat befolyásolja. A kutatók rájöttek, hogy az interneten a vörös szín használata sokkal több cselekvésre készteti az embert, mint a zöld, kvázi egy webshopban sokkal hamarabb vásárlunk, ha a ‘Kosárba’ gomb vörös színű. Alapvetően megfigyelték azt is, hogy a vörös színű autóval rendelkező sofőrök sokkal gyorsabban vezetnek és bizonyos helyzetekre agresszívabban reagálnak.

- A legtöbb biztosító és pénzügyi vállalat logója és termékei kék színűek, és ez nem véletlen. Az emberekben a kék szín biztonságérzetet teremt.
- A zöld csomagolású ételeket sokkal egészségesebbnek gondoljuk. Nemrég végeztek egy tanulmányt, melyben egy kórházban salátákat állítottak össze zöld és piros csomagolásban. Mindegyikben ugyanaz volt, azonban az emberek többsége automatikusan a zöld színűt választotta, mivel tudat alatt az agy azt állítja be egészségesebbnek.
- A nők és a férfiak színlátása között is nagy a különbség. Míg a nők a színek közötti árnyalatokat tudják tökéletesen megkülönböztetni, addig a férfiak az apróbb részleteket látják meg jobban.

- Alapvetően a narancssárga színt a férfiak nem szeretik egy nőn, de a legtöbb nagyvállalat azért szereti alkalmazni. Ez a szín szórakozottságot hordoz magában, ezért sok rajzfilm csatorna (pl.Nickelodeon) logója is ilyen színű. Mivel hozzá társítjuk még a kedvező árat és az olcsóságot is, így több nagy cég is szeret ezzel a színnel terméket hirdetni.
- Sokan ajánlják, hogy zöld színnel érdemes a közösségi tereket és a hálószobát lefesteni,mert ez a szín nyugtatólag hat ránk, azonban újabb kutatások bebizonyították, hogy rendkívül fokozza a kreativitást is.

- Ha a nappali kék színű, sokkal többször fogunk fázni. Kutatók megállapították, hogy a kék színű és pl. a narancsszínű fal hiába ugyanolyan hőmérsékletű, mégis hidegebbnek érezzük. De ez az illúzió az objektumok súlyával kapcsolatban is megfigyelhető, ahol a sötétebb színű tárgyakat nehezebbnek érezzük, a világos színűvel szemben.
- Köztudott tény, hogy a fehér szín frissesség érzést kelt az emberben, pont ezért az irodákat fehér színűre festik. Viszont érdekes tény, hogy a fehér színű irodákban dolgozók többször hibáznak, annak ellenére, hogy kevésbé vonja el a figyelmet.
- A lila színt sokan a luxussal azonosítják be. Ennek pedig az az oka, hogy régebben a bíborcsigák testéből nyerték ki, aminek előállítása elég költséges és hosszú folyamat volt. Majd egy 18 éves vegyészhallgató véletlenül lila színt állított elő, így megkezdődhetett annak tömeggyártása.

- Manapság már létezik egy olyan tudományág, amit színpszichológiának neveznek. A színek különböző reakciónkat is befolyásolják, ezt pedig leginkább a marketingesek tanulmányozzák, amikről a következő tapasztalatokat szűrték le:
- a vásárlók 85%-a szín alapján dönt és vásárol
- a vásárlók 80%-a számára fontos a logó színe, mert megkönnyíti a döntést is
- a vásárlók több mint 50%-a nem tér vissza abba a boltba, amelyik nem igényesen van berendezve
- a legtöbb vásárló az üzletbe belépve 90 másodperc alatt el tudja dönteni, hogy fog-e az adott üzletben vásárolni, ebben pedig természetesen a színek játszanak szerepet
- az újságok és az online felületek esetében, sokkal szívesebben olvassuk el a színes „híreket”, mint a fekete-fehéreket

- A színválasztásaink tehát tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. A lakásunkban lévő színek pedig befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket.