HomeInterestingTények, amik megmagyarázzák, hogy egyes párok miért válnak el és mások miért...

Tények, amik megmagyarázzák, hogy egyes párok miért válnak el és mások miért maradnak együtt

Sok ember tudja, hogy a házasságok 50%-ka válással végződik. Ez elég elrettentő, ezért akadnak olyanok, akik emiatt nem is akarnak megházasodni. Pszichológusok szerint lehet ez ellen tenni, csak tudni kell, hogyan. Szerintük a házaspárok 75%-nak van esélye arra, hogy boldog napokat, éveket éljenek meg. Mai cikkünk során összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt a házasságról és a párkapcsolatról, ami javíthatja, növelheti az együtt maradás esélyét.

1, Sok pár biztos abban, hogy a házasság előtti együttélés jobb házasságot eredményez, mert a felek megszokják egymást. Viszont szakemberek szerint pont, hogy az együttélés csökkenti a házasság létrejöttének esélyét.

2, Tudósok szerint minél több pénzt fektet egy pár az esküvőjébe annál nagyobb esély van rá, hogy hamar válás lesz a vége. Sőt, ha az eljegyzési gyűrű nagyon drága akkor is nagy esély van a válásra.

3, Egy tanulmány kimutatta, hogy egy nászút javítja a házastársak közötti kapcsolatot. Tehát jobb ha a pénzt inkább utazásra költik, mint drága szertartásra vagy gyűrűre.

4, Esküvői fotósok szerint a házasság alakulását meg lehet állapítani abból, ahogyan a pár a tortát vágja. Ha ketten vágják, akkor hosszú ideig kitart, ha viszont csak az egyik vágja a másik meg közben bolondozik, akkor nem jósolnak nagy jövőt.

5, Egy házasságban, pont úgy, ahogy a párkapcsolatban fontos a szabadság. Viszont meg kell találni az aranyközéputat, mert a túl sok külön töltött idő is el tudja pusztítani a kapcsolatot. Szintén károsan hat a házasságra, ha az egyik fél túl sok figyelmet szentel a közösségi médiának.

6, Sok ember hiszi azt, hogy egy gyermek közelebb hozza a házaspárokat egymáshoz, de ez nem igaz, sőt pont ellenkezőleg. Sokkal több konfliktus alakul ki, mivel a férfiak szemében negatív irányba változik a házasság.

7, A közös érdekek, hobbik űzése sajnálatos módon nem hozza közelebb a párokat. Ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön fontos, hogy a felek kölcsönösen tiszteljék egymást. Vegyünk például két olyan párt, akik közül az egyik hobbinak tekinti ezt a fajta elfoglaltságot, így élvezik az együtt töltött időt, a másik viszont kötelességnek érzi, hogy ezt együtt csinálják.

8, Azok a házaspárok, akik a „mi” szót használják az „én” helyett, azok boldogabbak és ritkábban veszekednek. Ha szeretnek visszaemlékezni a múltra, akkor pedig jó esélyük van arra, hogy együtt maradnak.

9, A romantikus vígjátékok nézése egy nagyon szuper program, mely még közelebb is hozza a feleket. Ez lehetőséget kínál nekik arra, hogy megbeszéljék a családi problémákat és elkerüljék a válást.

10, A legsúlyosabb probléma, ami egyértelműen válást fog eredményezni, az a megvetés. Ez egy kegyetlen és kapcsolatromboló érzés. A megvetés kezdetben szemforgatással kezdődik, majd szarkazmusba csap át.

11, A házasságban élő embereknek szükségük van a konfliktusokra. Egy stabil, nyugodt, kapcsolat egy idő után ellaposodik ezért előfordul, hogy a felek mondvacsinált ürüggyel kapnak hajba. A válás egyik legbiztosabb jele a folytonos csend. A házasság és párkapcsolat erősítéséhez szükség van arra, hogy a felek együtt oldják meg a problémákat.

12, Sokan nem hiszik, de egy jelzálog együttes törlesztése pozitívan hat a kapcsolatra. Sőt, erősebbé is teszi a házasságot. Az ilyen párok akár 5-10-szer kevesebb eséllyel válnak el, mint akik nem fizetnek, vagy külön fizetnek.

13, A folyamatos pénzmegtakarítás negatív hatással van a házasságra. Azok a házaspárok, akik sok időt töltenek munkával és az abból származó bevétel megtakarításával nagyobb eséllyel válnak el.

14, Az igazság jó dolog, ám ha folyamatosan olyan dolgot sulykolsz a partneredbe, amit ő nem szeret vagy bántó számára, az gyengítheti a házasságot. Jobb, ha nem arra koncentrálsz, ami nem tetszik, hanem arra, amit jó lenne kialakítani, megszerezni. Például: „Nem fordítasz rám elég figyelmet” helyett „Szeretném, ha több figyelmet szentelnél nekem”.

15, A tudósok egy kísérletet folytattak mely során a feleknek egy évben 3-szor 7 percben a párkapcsolatban lévő konfliktusokat kellett leírniuk. Az egyetlen feltétel az volt, hogy a gondokat úgy írják le, mintha egy harmadik fél írná. Az eredmények kimutatták, hogy ez javítja a felek közti kapcsolatot.

Ti egyetértetek ezzel?

Most Popular

Recent Comments