HomeInteresting14 szórakoztató tény a vécépapírról, amit eddig nem tudtál

14 szórakoztató tény a vécépapírról, amit eddig nem tudtál

A vécépapírt mindannyian higiéniai céllal használjuk. Általában tekercsben kapható, több darabos kiszerelésben. Sokféle létezik, mint illatosított, többrétegű, puha, sőt, extrém mintázatú is. Összetételében eltér a kéztörlőtől, mivel szándékosan olyanra tervezték, ami nem tömíti el a csatornát, vagyis könnyen lebomlik.

Magát a papírt már időszámításunk előtt a második században is ismerték, mint csomagolóanyagot. A vécépapír első használatára a középkori Kínából, a hatodik századból van bizonyíték. Jan Zsitui tudós, 589-ben írt először a vécépapír használatáról.

A Jüan-dinasztia korában, a 14. század elején jegyezték fel, hogy az egyik tartományban évente tíz millió csomag vécépapírt gyártottak le. A Ming-dinasztia idején pedig, 1393-ban 720 ezer ív vécépapír készült csak a császári család számára. Később ugyancsak a dinasztia használatára tizenötezer ív extra lágy papírt készítettek, akkor már illatosított formában.

Másutt a gazdagok kendert vagy gyapjút alkalmaztak erre a célra, a szegényebb emberek pedig kézzel tisztálkodtak vagy fakérget, rongyot, füvet, szalmát és egyéb olyan eszközöket használtak, ami éppen kéznél volt. Az ókori Rómában botra szúrt szivacsot alkalmaztak, amit egy vödör sós vízben tároltak.

François Rabelais, 16. századi francia szatirikus író pedig úgy vélte, hogy a tisztálkodás legmegfelelőbb segédeszköze egy élő lúd hátának puha tollai.

A ma ismert vécépapírt Seth Wheeler szabadalmaztatta a New York állambeli Albanyból. Szintén az ő nevéhez kötődik a vécépapír perforálásának szabadalma is, illetve a gurigára tekert papír is.

A vécépapírnak két fajtája létezik, a szűz, amit frissen készített faforgácsból készítenek, valamint a nem szűz, ami tulajdonképpen újrahasznosított papír.

A vécépapírnak volt egy rendkívül kreatív felhasználása is, ugyanis a sivatagi viharok alatt a tartályok álcázásaként használták.

A japán szállodákban a tekercs első négyzetét origami alakba hajtogatják.

Napjainkban pedig a legvitatottabb téma, hogy a vécépapír hogyan helyezzük a tartóba.

Aranyból már készítettek vécépapírt, viszont, már létezik világító formában is. A dizájnos vécépapír egyben nagyon praktikus is, hiszen, éjjel a villany felkapcsolása nélkül is megtaláljuk azt.

Te kipróbálnád?

Most Popular

Recent Comments