HomeInteresting13 tény a nagyvilágból, melyről nagy valószínűséggel még nem hallottál

13 tény a nagyvilágból, melyről nagy valószínűséggel még nem hallottál

Számtalan olyan tény van a világon, ami egyáltalán nem terjedt el az emberek között, holott nagyon különleges adatokat, információkat foglal magába. Például gondoltad volna, hogy az egyik legrettegettebb kalóz valójában nő volt, vagy, hogy a kötélhúzás olimpiai sportág volt évszázadokkal ezelőtt, esetleg azt, hogy a Colosseum eredetileg márványból készült, csak jó néhány fosztogató lecsupaszította és semmi más nem maradt utána csak a kőfal?! Persze ezeket nem igazán mondják el az iskolában, hisz úgy gondolják nem olyan érdekes tények, viszont szerintünk, pont, hogy a legtöbb ember a hasonló érdekességeket jegyzi meg pontosan azért, mert annyira hihetetlenek. Mai posztunkban ilyen és ehhez hasonló történelmi tényeket hoztunk el nektek.

1, A világ legrettegettebb kalóza egy nő volt

Ching Shih örömlányként dolgozott Kínában mindaddig, míg a Vörös Zászló Flotta parancsnoka meg nem vásárolta őt és el nem vette feleségül. Ahelyett, hogy hétköznapi feleségként bánt volna vele, inkább egyenlő félként tekintett rá, így mindenki úgy kezelte a fedélzeten mint egy kalózparancsnokot. Ching olyan szinten kiérdemelte a kalózok tiszteletét, hogy férje halála után ő lett a flotta hivatalos kapitánya. Shih 300 hajó legénységének parancsolt és a Kína körüli vizeken garázdálkodott. Olyan nemzetekkel került konfliktusba, mint a brit, portugál birodalom és Qing-dinasztia.

2, A Colosseum eredetileg teljes egészében márványból készült

Ha jártál már a Colosseumban, akkor biztos, láttad a falain, hogy pici pontok, foltok vannak. Azt gondolnád, hogy ez az épület amortizálásának a jele, ám valójában azért van, mert az épület eredetileg márványból készült, csak a gótok (germán törzs) teljesen lecsupaszították, mikor raboltak és fosztogattak. Ennek következtében csak a csupasz kő maradt hátra.

3, A Colosseum a mellette álló Colossus szoborról kapta a nevét

Eredetileg Amphitheatrum Flavium vagy Flavi Amfiteátrum néven vált ismertté, mely a Flavius-dinasztia idején épült. Róma lakói viszont Colosseonak hívták, mert Nero császár 164 méteres szobra mellett állt, mely a Nero kolosszusa nevet kapta.

4, A vikingek voltak az elsők, akik felfedezték Amerikát

Fél évszázaddal ezelőtt Kolumbusz Kristóf úgy gondolta, hogy ő fedezte fel először Amerikát, de ez nem igaz. Elsőként Leif Eriksson viking főnök volt az, aki a szigeten landolt i.e. 1000-ben. A vikingek Newfoundlandon telepedtek le, majd később további területeket fedeztek fel.

5, 1945 óta az összes brit tankban van teafőző

1944-ben a franciaországi Caen felé vezető úton a brit katonáknak ki kellett szállniuk a tankokból, hogy teát, kávét készíthessenek maguknak. Ez idő alatt egy tigris támadta meg a harminc tankból álló sereget és ez az incidens arra ösztönözte a britek főparancsnokát, hogy minden harci kocsiba tegyen tea és kávéfőzőt. Ezzel megakadályozzák, hogy hasonló támadások érjék a katonákat.

6, Dzsingisz kán minden vallást tolerált

Akkoriban a világ nagyon érzékenyen kezelte a vallást. A honfoglalók valamint császárok nem igazán voltak nyitottak a más vallásokra, mert csak és kizárólag a sajátjukat tartották fontosnak, és elsődlegesnek. Dzsingisz kán viszont elég sok mindenben eltért a többi hódítótól. Számára fontos volt az, hogy filozófiai és erkölcsi tanokat ismerjen meg más vallások által. Gyakran beszélgetett buddhista szerzetesekkel, muzulmánokkal, keresztény misszionáriusokkal és taoista szerzetesekkel is.

7, A pisai ferde torony soha nem volt egyenes

A világszerte ismert ferde torony a 12. században épült. Amikor második emeletének építkezése megkezdődött rájöttek, hogy egy instabil talajra építkeztek és a torony elkezdett ferdülni. Ezután nem tudtak mit tenni, mint folytatni az építkezést és követni azt a 4 fokos dőlésszöget. Ennek köszönhetően viszont igazi turisztikai látványossággá nőtte ki magát.

8, 100 millió évvel ezelőtt a Szahara-sivatagban krokodilok éltek

A Szahara sivatag egykoron buja síkság volt, mely tele volt élettel és ragadozókkal. 2009-ben néhány régész krokodil fosszíliákra bukkant itt, mely arra engedett következtetni, hogy annak idején bizony elég nagy számban fordultak elő itt krokodilok. A maradványok szerint ezeknek az állatoknak jó nagy lábaik voltak, melyek eltérő sebességgel voltak képesek közlekedni a síkságon.

9, A kötélhúzás olimpiai sportág volt

1900 és 1920 között az olimpiai játékok része volt a kötélhúzás, melyből a legtöbb érmet Nagy-Britannia zsebelte be. A második legtöbb érmet gyűjtő ország az Egyesült Államok volt, majd jött Svédország, Franciaország, Hollandia és Belgium.

10, Minden eltemetett koporsóba volt egy kötél, amivel az élve eltemetett emberek tudtak jelezni

Mivel a gyógyászat és az orvostudomány még nem volt olyan fejlett, mint manapság, ezért előfordult, hogy a kómába esett betegeket eltemették. Annak érdekében, hogy javítani tudjanak ezen a helyzeten, minden koporsóba kötelet lógattak, amivel az életben maradt ember meg tudta kongatni harangot, ha felébredt a kómából. Ezután egyszerűen csak kiásták onnan az embert.

11, A viktoriánus korban a bajuszos férfiak speciális poharat használtak

A férfiak úgynevezett bajuszcsészéket használtak, amikor kávéztak vagy teát ittak. Ez a speciális kialakítású csésze megvédte a bajuszukat attól, hogy az ital beleszáradjon a szőrszálakba.

12, Az Oxfordi Egyetem idősebb, mint az azték birodalom

A jól ismert Oxfordi Egyetem 1096-ban nyitotta meg kapuit a hallgatók előtt. 1249-ig egyedülálló egyetem volt, melynek sajátos tanterve volt. Egyes források szerint ez az egyetem idősebb, mint maga az azték birodalom, ugyanis utóbbi a 14-15 század között jött létre a Mexikói-fennsíkon.

13, A második világháború alatt az amerikaiak a hamburgert úgynevezett „szabadság steaknek” hívták

Ennek az volt az oka, hogy az amerikai emberek úgy gondolták, a “hamburger” szó nagyon németes hangzású. Ennek köszönhetően most már tudjuk, hogy miért nevezték az I. világháborúban a “sauerkraut” (savanyú káposztát) “liberty cabbagenek” (szabadság káposztának). A “Sauer & Sohn” egy 1751-ben létrehozott német vállalat, ezért az unszimpátia.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments