13 nagyon fontos tipp, ami egy nap akár az életedet is megmentheti

2

Cikkünkben összegyűjtöttünk nektek néhány egyszerű, de mégis létfontosságú tényt, melyek ismerete nagy hasznunkra lehet a veszélyes helyzetekben.

  1. Mit tegyél fuldoklás esetén ? !

Az első és leglényegesebb , hogy próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat. Ha társaságban vagyunk semmiképpen se rohanjunk el, szükség esetén kérjünk segítséget. Ha pedig ez a lehetőség nem áll rendelkezésre és megunk vagyunk , az alábbi módokon próbálhatunk magunkon segíteni.

  • Egy szék használatával:
  • 1. lépés: ha félrenyeltünk, és úgy érezzük , hogy nem kapunk levegőt, keressünk egy támlás széket , melynek támlája megfelelő magasságú és kíséreljünk meg végrehajtani a segítségével saját magunknak a Heimlich-manővert.
  • 2.lépés: ragadjuk meg erősen két kezünkkel a választott szék két szélét, a fel hasunkat pedig helyezzük a támla fölé.
  • 3. lépés: karunk segítségével óvatosan de határozottan húzzuk magunkat a támlára, hogy a megfelelő erőhatás segítségével megszüntethessük az elzáródást.
  • Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk és ne a támla sarkát célozzuk meg, ugyanis így könnyen sérülést okozhatunk magunknak.
  • Saját kezünkkel:
  • Szorítsuk ökölbe a kezünket és helyezzük a szegycsont alatti bemélyedésbe. Másik kezünkkel rásegítve rántsuk fel és befelé az öklünket egy J alakú mozdulattal, ismételjük ezt a mozdulatot amíg szükséges.

2. Idő meghatározása a nap segítségével.

Ha nincs nálad semmilyen idő mérésére alkalmas eszköz, vagy esetleg ezek az eszközeid lemerültek. Az alábbi módszer segítségével akár segítség nélkül is könnyedén megállapíthatod a pontos időt , csak kövesd a megadott lépéseket:

  • Keress egy helyet, ahol jól látható a nap és a horizont.
  • – Helyezd el egymás felett a kezeid a képen látható módon. és tartsd mozdulatlanul.
  • – Számolja meg az ujjaid számát a naptól a horizontig. Minden ujj egyenlő 15 perccel a naplemente előtt. Szorozzuk meg az ujjak számát 15-tel, és ebből körülbelül megtudhatjuk, mennyi lehet körülbelül az idő.

3. Hogyan lehet felismerni, hogy nagy vihar közeleg?

Az alábbi előjelek segíthetnek megjósolni , ha nagy vihar közeleg.

  • A felhők jóval alacsonyabban helyezkednek el, formájuk szabálytalanabb, látszatra dúsabbnak tűnnek. Színük sötétedik, szürkék és sötétbarnák is lehetnek. Ha felhők már-már feketés színűek , abban az esetben erős esőzésre lehet számítani szél nélkül. Ha barnásak ,akkor valószínű nagy szél is társul a vihar mellé.

4. Mi a teendő, ha az autónk fékje nem működik.

  • Ha vezetés közben észleljük, hogy nem működik a fék, ne essünk pánikba.
  • – Amennyiben nem egyedül utazunk , úgy figyelmeztessük utastársainkat, hogy csatolják be az öveiket, és kapaszkodjanak.
  • -Kapcsoljuk be a vészvillogóinkat, a távolsági lámpánkat és kezdjünk dudálni.
  • – Óvatosan vegyük le a lábunkat a gázról, ha szükséges kapcsoljuk autónkban a tempomatot.
  • – Figyeljük meg, hogy mit tapasztalunk ha rálépünk a fékre.
  • Ha puhának érezzük és teljesen be tudjuk nyomni, akkor valamilyen mechanikai problémával állhatunk szemben, előfordulhat, hogy alacsony a fékfolyadék szintje, vagy hibás a fékrendszer, vagy szivárog a fékfolyadék.
  • Ha a fék kemény és nem mozdul, abben az esetben a fékrendszerben valami beragadhatott vagy a pedál alá került be valamilyen akadály. Lehetőség szerint óvatosan próbáljuk kitapogatni a lábunkkal, hogy van-e valami a fékpedál alatt.
  • – Próbáljuk visszahozni a féket. Ha van az autónkban ABS , akkor annak aktiválódásához folyamatosan és határozottan lépjünk a fékre.Ha nincs akkor próbáljuk ismételgetve pumpálni a féket, hogy helyreálljon a nyomás.
  • -Ha fék ezek után sem válaszol, akkor váltsunk alacsonyabb sebesség fokozatra , ezzel lassítva az autót és szükség esetén használjuk kéziféket.
  • – Minden-eközben persze, figyeljünk a többi közlekedőre és kormányozzuk helyesen az autót. Próbáljunk lehúzódni az útról.

5. Mi a teendő, ha követned.

Amennyiben azt érzékeljük, hogy valaki követ bennünket , elsőként próbáljunk meggyőződni róla, hogy valósak-e a megérzéseink. Próbáljuk megjegyezni az illető kinézetét és váltsuk hirtelen irányt. Ha a személy a továbbikban is a nyomukban van, mindenképpen próbáljuk elkerülni azokat az útszakaszokat, ahol nincsenek emberek, válasszunk forgalmas útvonalat , szükség esetén térjünk be egy vendéglátó egységbe, és kérjünk segítséget. Semmiképp ne próbáljunk konfrontálódni az illetővel, hiszen nem tudhatjuk kivel állunk szemben.

6. Hogyan kerülhetjük el azt, hogy körbe-körbe járjunk egy ismeretlen erdőben.

Ha úgy érzed, hogy egy számodra ismeretlen területen csak ugyanazokat a köröket teszed meg, próbálj figyelni a környezetedre, megjegyezni azok jellegzetességeit. Válaszd ki a nagyobb fákat és próbáld meg azokat egy irányból kerülni. Amennyiben jobb kezes vagy bal oldalról kerül ki őket, ha pedig bal kezes vagy, akkor értelemszerűen jobbról kerüld azokat.

7. Mi a teendő szívroham esetén.

Bárkivel előfordulhat, hogy környezetében valaki szívinfarktust kap, vagy éppen saját maga szenvedi el azt. Éppen ezért nem árt tisztában lenni az alapvető szabályokkal, és tünetekkel, hiszen ilyen esetekben perceken múlhat az ember élete.

Amennyiben a fenti tünetek együttesét tapasztaljuk magunkon és az az érzés kerített hatalmába bennünket, hogy szívrohamunk van, akkor lehetőség szerint azonnal segítséget kell kérni, ha nincs senki a közelünkben aki segítséget nyújthatnak magunknak kell meg kell próbálnunk tárcsázni a mentőket. A mentősök kiérkeztéig próbáljunk nyugodtak maradni. mély levegőket venni és köhögni, hogy helyreálljon a szívritmusunk. Amint megérkeztek mondjuk el nekik, a tüneteinket, hogy milyen gyógyszert szedünk rendszeresen vagy adott esetben alkalomszerűen, illetve mondjuk el neki a fontos egészségügyi információkat, allergiákat stb.

8. Tűzgyújtás óvszer segítségével.

Bár mennyire is furcsán hangzik abban az esetben amennyiben semmilyen tűzgyújtásra alkalmas eszköz nincs nálunk, akár az óvszer is alkalmazható erre a célra. Nem kell mást tenni, csak megtölteni az óvszert vízzel, és a nap felé fordítani, így az egyfajta lencseként funkcionál, akár csak a nagyító. Próbájuk úgy irányítani, hogy a rajta átvilágító nap egy száraz falevél kupacra vagy papírra essen.

9. Túrázás biztonságosan.

Amennyiben úgy döntünk, hogy túrázni indulunk , győződjünk meg arról , hogy néhány közeli barát vagy ismerős , illetve családtag tisztában legyen , azzal hogy mit tervezünk , illetve milyen útvonalon tervezünk haladni. Avassuk be őket a részletekbe legyen szó a tervezett túra hosszáról , a visszatérés időpontjáról és a fontos állomásokról. A legjobb ha a terveinket egyeztetjük egy szakemberrel is , aki el tud látni a szükséges tanácsokkal.

10. Mi a teendő földrengés esetén.

A közhiedelemmel ellentétben földrengés alatt nem tanácsos egy ajtó nyílásban menedéket keresni. Jobb elrejtőzni néhány hatalmas tárgy közelében, vagy egy asztal alatt. Arra ügyeljünk, hogy ezek semmiképp ne zuhanhassanak ránk. Feküdjünk a földre vegyünk fel magzati pozíciót és így várjuk ki a rengés végét.

11. Hogyan tudunk biztonságosan kijutni egy nagy tömegből.

Ha egy óriási tömeg közepén találjuk magunkat , ne essünk pánikba. A legbölcsebb ilyenkor, ha megpróbáljuk felvenni a tömeg ritmusát és és haladási irányát. Majd araszolva próbáljunk kijutni. Ha gyermekkel vagyunk, vegyük őt a nyakunkba, a párunk kezét pedig fogjuk meg szorosan, és haladjunk a tömeg széle felé.

12. Elsősegély nyújtás sérülés esetén.

Egy baleset utáni első percek a mentők érkezéséig rendkívül fontosak. A helyes kötés akár meg is mentheti az ember életét. Íme néhány átkötési tipp a különböző helyzetekhez.

A törött végtagokat rögzíteni kell, mielőtt a mentő megérkezne. Vegyünk egy kendőt a csúcsára kössünk csomót!Ezt óvatosan helyezzük a könyökhöz, majd a kendő két végét kössük össze a nyak hátsó részén. Ügyeljünk arra, hogy a kendő a teljes alkart és kezet fedje, így a könyöktől az ujjak végéig. A kéz enyhén emelt helyzetbe legyen.

Ez a fajta kötés térdsérülés esetén hasznos lehet az ízület immobilizálása érdekében. Az ilyen típusú sérülésekhez rugalmas görgős kötést használhat.

Ez a típusú kötés mellkasi sérülés vagy kulcscsonttörés esetén alkalmazható.

Ezt a típusú kötést nyolcas kötésnek nevezzük . Kisebb ízületek immobilizálására vagy sérülés kezelésére használják.

13. Teendő eszméletvesztés esetén.

Az eszméletvesztés akár néhány másodperc alatt is bekövetkezhet, súlyossága pedig különböző mértékű lehet, azonban minden esetben komoly odafigyelést igényel.

Ha a körülötted lévő ember eszméletét veszti elsőként bizonyosodj meg róla, hogy és lélegzik-e az illető , majd értesítsd a mentőket.

Majd a következőket teheted :

Óvatosan döntsd hátra a személy fejét – a száját kissé nyisd ki. Emelje fel az állát, és hallgasd meg, hogy az illető valóban lélegzik-e. 10 másodpercig ellenőrizd a lélegzetvételét. Térdeljen le a személy mellé, és helyezd őt stabil oldalfekvésbe.
Fontos: ha gerincsérülésre gyanakszol, semmiképpen ne mozgasd meg az illetőt. Óvatosan nyisd ki a száját, anélkül, hogy mozgatnád a nyakát.