HomeInteresting13 híresség, akiknek 2020-ban született kisbabájuk

13 híresség, akiknek 2020-ban született kisbabájuk

Ryan Reynolds egyszer azt mondta, hogy “Apának lenni az egyik legklasszabb érzés a világon. Nem számítva azokat az éveket persze, amikor még nem volt gyerekem…”. Szülővé válás megváltoztatja az egész életedet. Ezzel a világon mindenki így van és nem szabad megfeledkezni a hírességekről sem, akinek az életét milliók figyelik. Az angol királyi családnál, ha baba várható, akkor a kiadok még fogadásokat is kötnek a leendő baba nemére.

Mutatunk nektek pár celebet, akiknek a 2020-as év hozta meg a kis csöppséget.

Nicki Minaj
A 37 éves rapper első gyermekének adott életet idén szeptemberben. A terhességet az instagram-on jelentette be. Gondolhatjátok, hogy felrobbantotta az internetet. Kisfia lett végül.

A kis csöppség lába.

Eva Amurri
A színésznő most már háromszoros anya. Eva és az ex-férje Kyle Martino újabb taggal bővítette a “családot” máricusban. A kisfiú neve Mateo Antoni lett. A pár ugyan elvált, de úgy döntöttek, hogy a gyerekeket továbbra is közösen nevelik.

A furcsa család.

Carson és Siri Daly
A televíziós műsorvezető és felesége a negyedik gyermekük érkezését Carson instagram oldalán jelentették be idén márciusban. Kislány és Goldie Patricia lett a neve. Már becenevet is találtak neki. “Go-go”.

Justin Timberlake és Jessica Biel
Justin és Jessica most már négyesben élik tovább az életüket. A pár idén nyáron lepte meg a világot egy második kicsivel. Justin azt nyilatkozta, hogy gyönyörű a kisbaba és mindkettejük vonásai megfigyelhetőek rajta.

Kailyn Lowry
Valóságshow és szóvivőként dolgozik a hölgy. Negyedik gyermeke született idén júliusban. A 28 éves nő Creed-nek nevezte el gyermekét.

Lea Michele
A Glee sztárjának első gyermeke idén augusztusban jött világra. A sztár policisztás ovárium szindrómában szenved így nehezen sikerült teherbe esnie. Szerencsére egészséges babának adtak életet és többet is szeretnének.

Itt pedig már a picivel.

Katherine Schwarzenegger és Chris Pratt
Katherine-nek az első gyermeke. Chris Pratt-nek már van egy az ex-feleségétől Anna Faris-től. Most kislányuk született.

Ciara és Russel Wilson
A 34 éves énekes instagram-on osztotta meg, hogy született egy kisfia. A Win nevet adták neki. (Győzelmet jelent).

Jamie Otis és Dough Hehner
Valóságshow sztárok. A gyermekük állítólag a nő nővérére hasonlít.

Beverley Mitchell
A Lucy sorozat sztárja most már háromszoros anyuka. Júliusban született kislányuk Mayzel Josephine néven.

Hope Solo
A hölgy ikreknek adott életet idén márciusban. Instagram-on jelentette be a hírt. Vittorio Genghis és Lozen Orianna nevet adták a gyerekeknek.

Kevin Hart
Kevin Hart és felesége Eniko a második közös gyermeküknek adtak életet idén. Kaory May lett a neve. A nemét már korábban felfedték egy instagram posztban.

Voksán Virág
A népszerű dj második gyermeke idén március 26-án született. Vivien lett a neve.

Tudtok még valakiről? Írjátok meg kommentben!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments