HomeInteresting10 hétköznapi dolog, ami szánt szándékkal kapta azt a színvilágot

10 hétköznapi dolog, ami szánt szándékkal kapta azt a színvilágot

Az emberi szem körülbelül 7 millió színt tud érzékelni és ezt a pozitív tulajdonságot előszeretettel ki is használjuk, sőt az előnyeinkre tudjuk fordítani. Amióta csak az eszünket tudjuk, tisztában vagyunk vele, milyen színűek a közlekedési lámpák, a zebrák, iskolabuszok, a gumiabroncsok sőt a WC papírok is. Viszont eddig valószínű csak kevesen gondolkodtak el rajta, hogy ez miért is van így. A mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy elmagyarázzuk, hogy bizonyos dolgok miért abban a színben pompáznak, amiben minden egyes nap látjuk őket.

1, Tűzcsapok

A tűzcsapok különböző színekben képviselik azt, hogy liter vizet tudnak előállítani percenként. A tűzoltók, különböző tüzekhez különböző színű és méretű csapokat használnak. A legelterjedtebbek a piros, narancs, zöld és kék színűek.

2, Repülőgépek

Sok repülőgép azért fehér színű, hogy visszaverje a nap sugarait. Ez csökkenti az általa okozott károkat, sőt megakadályozza a túlmelegedést is. Azért jó még a fehér színűre festett repülőgép, mert kevesebb idő kell neki a lehűléshez, így előbb el lehet vele újra indulni.

3, Gumiabroncsok

A gumiabroncsok valójában fehér színűek, de a korom hozzáadásával fekete színűvé válnak. Ez az anyag viszont segít, hogy hosszabb ideig lehessen használni őket. A korom ugyanis növeli a gumiabroncsok szilárdságát és tartósságát azáltal, hogy vezeti a hőt és véd az UV fénytől.

4, Közlekedési lámpák

Ma már szinte mindenkinek kell ismernie a közlekedési lámpák színeit, mely ugyebár a piros, sárga és zöld színekből áll. De vajon miért pont ezeket a színeket választották? Nos, a piros a leghosszabb hullámhosszú szín, ami azt jelenti, hogy jó messziről is észre lehet venni. A sárga valamennyivel rövidebb hullámhosszal rendelkezik, mint a piros, de hosszabbal, mint a zöld. Ezeknek a pozitív tulajdonsága csak még feltűnőbb lesz, mikor egymás után váltakoznak a színek.

5, Zebra

A kereszteződésekben lévő zebrák kontrasztos fekete-fehér színekkel vannak jelölve, hogy a sofőrök messziről is lássák. Ennek köszönhetően elegendő mennyiségű idejük van, hogy lecsökkentsék a sebességüket és átengedjék a gyalogosokat. A két kontrasztos színnek hála a gyalogosok is jobban látszódnak az úton.

6, Iskolabuszok

Az iskolabuszok sárga színét biztonsági okokból választották. Ezek kontrasztos sárga-fekete színe segít, hogy a diákok időben észrevegyék azt, főleg reggel. Végül de nem utolsó sorban sokkal jobban láthatók a sötétben is, mint bármilyen másik színű jármű.

7, Taxik

Az iskolabuszokhoz hasonlóan a taxiknál is azért használják a sárga színt, hogy jobban kitűnjenek a tömegből, főleg a dugók alkalmával. Így az embereknek nem kell hosszasan keresgélni, mert a sárga színt egyből felismerik és mehetnek is sofőrhöz.

8, Futball-labdák

Amikor a focilabdákat még műanyagból készítették teljesen fehér színűek voltak. Az Adidas nevű vállalat viszont úgy döntött, hogy belecsempész egy kis feketét is. A fekete-fehér labdákat így sokkal könnyebben kiszúrták a TV-ben, ugyanis akkoriban még csak fekete-fehér televíziók voltak.

9, WC-papír

A WC papír színe azért fehér, mert kifehérítették. Ha nem tennék meg ezt a lépét, akkor a papírok színe barnás árnyalatú lenne. A WC papírt azonban nemcsak fehér, hanem másik színekben is lehet kapni, viszont nincs belőlük sok, mert a színezésük sokkal több pénzbe kerül.

Orvosok megvizsgálták mind a fehérített, mind a színezett papírokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a színezett verzióknál magasak az egészségügyi kockázatok, így a biztonság megőrzése érdekében célszerű a fehérített használni.

10, Közösségi média platformok

Bár a közösségi média platformjainak ikonjai eltérő színűek, sokuk mégis kék színben pompázik. Ennek oka, hogy a kék szín az intellektushoz és az elméhez kapcsolódik, mely közvetlen kapcsolatban van a kommunikációval. Sőt, eme szín a biztonságot és a megbízhatóságot is képviseli. A közösségi média társaságai szeretnék, ha az emberek biztonságban éreznék magukat miközben másokkal beszélgetnek.

 

Neked vannak olyan tárgyaid, melynek színét szándékosan választod ki?

Most Popular

Recent Comments